“Magától értetődő rejtély”

Fekete Zsolt tájképei és portréi egy olyan világba vezetnek, ahol a dolgok a helyükön vannak. Az ég kékje ott, ahol lennie kell, a messze s távol egyetlen pipacs, az első kamaszkori csók a fa alatt és a szentkép is az ágy felett… A mindennapi élet apró harmóniái, nyugodt, derűs pillanatai.

Mint az tudható, minden kép szemlélésével érdemes időt tölteni, mert csak akkor juthatunk hozzá közel és önmagunkhoz is. Fekete Zsolt fényképei lehetőséget is teremtenek erre, mert elmélyülve bennük válik lehetővé a belépés a két dimenzióba zárt tájak lankáira; a friss levegő illatának érzetéhez; a zöld fűcsomók talpunk alatti ruganyosságának a megidézéséhez, a távlatok megéléséhez és meglátni azt, ahogy az emberi alak és a tér viszonya átrajzolódik: új hangsúlyt kap mindkettő. Érezhetővé válik a perspektíva és a nézőpont különössége a több képből összerakott különös térélményben. A távoli alakok is mintha a közelben lennének: valósak és mégis mintha csak ’lebegésükben’ lennének éppen ott, ahol. Létezésük titka így nyilvánul meg egy pillanatra és örökre.

Fekete Zsolt fényképezőgéppel és különös módszerével keresi a választ azokra a problémákra, amelyek a vizuális művészetek alapkérdései: a háromdimenziós világ két dimenzióban való ábrázolása, az alakok elhelyezése a térben, az emberi test, mint a kompozíció egyik fényelnyelő illetve visszaverő része… és ezzel a sajátos technikával mutatja meg a valóságban rejlő magától értetődő rejtélyt.

 

Csizek Gabriella