Drégely Imre ezt írja új kiállításával kapcsolatban: „Eredetileg ezzel a címmel terveztem:Töredezettség-mentesítés – Kalandozás a D driveren. Ez onnan jött, hogy a szólókiállítások esetében ugyanaz a folyamat zajlik le, mint amikor a winchester-karbantartás során a töredezett fájlok átcsoportosulnak  „folytonos” (folyamatos) fájlokká.”

„Szólókiállítás”-on a nagyméretű „kompozit-képes” összegző kiállításokat értem, mint aMonoszkóp, Részecskék, DIID…, a még teremben nem kiállított Szenzor és most készülőEmlékművek.

A kompjuteres zsargonon lovagolva, most előveszem  a „töredezett fájlokat”, egyrészt a verzó-jelleg kedvéért, másrészt mert ezek esetenként önállóan is egy-egy projektként léteznek, harmadrészt többnyire a kompozit-képek motívumforrásai, a mintavétel helyei.

Ebben az összeállításban megkíséreltem egy remixet: több képanyagból újrakeverni egy +1. asszociatív sorozatot, mely tulajdonképpen a D lemezmeghajtóm sűrített kivonata is egyben.”

Drégely munkássága átmenetet képez a fényképezés és a „kompjuterművészet” között. A képalkotás a számítógépen belül zajlik, egyfajta programozói tevékenység, míg a végeredmény nyomat (print), mely a kiállító terem falára kerül. Ennek a gondolkodásnak az eredete évszázadokkal korábban, az olyan négyzethálós, illetve digitális vizuális struktúrákban keresendő, mint a szőnyeg, a hímzés, a mozaik vagy a pointilista festészet.

Az analóg fényképezésbe a nyomdai raszter vezette be a rendezettség elvét, mely lehetővé tette a képátvitelt. Az elektromágneses képalkotás (tévéképernyő) vagy a lézer alkalmazása megteremtette a kép mikrorészecskéi – szőnyeg-csomók, raszter kockák, pixelek stb. – manipulálásának lehetőségét, teljes képek vagy képrészletek egyesítését, montírozását, keverését: mixelését és remixelését.

Drégely legjellegzetesebb képfajtái logikai struktúrákat jelenítenek meg: a kép egésze olyan apró elemek szabályos sorolásából keletkezik, mely elemi formában tartalmaz egy másik képet vagy magát a képet és annak variációit. Ennek a holografikus struktúrának az egyik előzményét Thomas Bayrle német művész hozta létre, tisztán grafikai eszközökkel (Sztálin portréja – bajuszokból összeállítva), vagy Roy Lichtenstein a nyomdai raszterek felnagyításával. Titokzatos, sejtelmes hatásúak Drégely fényképei, különösen, amikor a néző az egész felől közelít a rész felé és figurák nyüzsgését fedezi fel a nagyítás során.

Óriási lépték- és szemléletváltás Drégely újabb munkásságában a látvány manipulációmentes, direkt lefényképezése (havas utcarészletek, graffitival lefújt üvegfelületek, félhomályos garázsenteriőrök). Diane Arbus játék kézigránátot szorongató rémült kisfiúportréját idézi Drégely ijedt gyermekarc a szabadtéri cirkusz nézőterén: a „technológiai avantgárd” szemlélet itt vált át pszichológiai dramaturgiába.

Beke László