Mesélj kicsit Hajas Tiborról, néhai barátodról, akit mesterednek tartasz, és akinek „feltétlen tisztelettel ajánlottad fel tudásod legjavát”. És a többiekről (Baksa-Soós Jánosról, Szentjóby Tamásról, Méhes Lórántról például), akikkel a 70-es, 80-as években a magyarországi avantgard kultikus figurái voltatok.

 

A hatvanas évek végén beinduló KEX koncerteken, a balatonboglári Kápolna tárlaton, az FMK-ban és a többi „partizán” kultúr eseményen egymásra találtak emberek. Méhes Zuzut is azóta ismerem. A mítosztörténet olvasatai néha már a giccs határát súrolják. Hogy Baksa disszidált? Akkor hogyan utazgathatott Düsszeldorf és Budapest között az a kultikus figura? „Indián szamuráj fiatal Isten OHL, Kaff, HORO, Ámor, Január herceg” látogatásaikor komoly kiképzésben részesített engem és Zuzut.

És miért bántak el Szentjóbyval másként: őt miért utasították ki? Kinek volt a bögyében?  Hány ezer jelentés készült róla? Elég volt megennie egy pálpusztais zsemlét a villamoson, hogy a fél város újabb happeningről beszéljen. A rendszerváltásig száműzetésben volt.  “Nevetséges ez a lehetséges” – olvastam a St.Auby leveleire nyomtatott pecsétjén. Nem: Hajas Tibor nem vágta fel a hasát a Nárcisz és Psychében, egyszerűen közérdeksértőnek talált engem Bürösné, így nem mehettem velük Csehszlovákiába a forgatásra. Biki túladagolta a magnéziumot – a művészetében is maximalista volt –, és az belerobbant az arcába. Miután mentővel hazahozták, szerencsére – baromi érdekes –, a pokoli fájdalmak után a magnéziumégés hihetetlenül hamar begyógyult, már másnap sokkal jobban nézett ki, és harmadnapra szinte nyoma sem volt. Aztán, hogy mindezek hányféle jelentésben, hányféle módon szerepelnek, nem érdekel, mert az informátorok jelentései el vannak zárva előlem. Pletykálni viszont nincs kedvem.

 

Intermediális művészként tartanak számon, aki a különböző műfajokat szívesen váltogatja, és egyaránt otthon érzi magát a képzőművészetben, performanszokban, zenélésben, fotózásban. Magad is így érzed? Mindig is így érezted?

 

Amiket felsorolsz, azok különböző médiumok. Az intermédium a különböző médiumokon kívül van. Én csak akkor vagyok intermediális művész, amikor egyik médiumban sem csinálok valamit. A sokszerűség a művészet természetéből fakad: a művészeti ágak megkülönböztetése az akadémikus gondolkodás dögvésze. Skatulya-mánia. Több tantárgyas vagyok, voltam és maradok.

 

Úgy fogalmaztál egyszer a fotózásról, hogy utálod az ellesett pillanatokat, s a kép kedvéért bele kell nyúlni a valóságba. Ez a gondolkodásmód, mely jól megfigyelhető az itt látható képeiden is (pl.: Kerék), erősen a képzőművészethez közelíti a fotózást. Ez a szándékod?

 

A Kerék egy ős Zuzu-Vető motívum, erre a virágos képre azért került, hogy a giccset eltusoljuk – nem sok sikerrel…

A fotó pedig: képzőművészet. És sokkal inkább a nézőtől függ az értelme, mint magától a képtől. Én csak tálalom ezt a „káprázatot”.

 

Méhes Lóránttal (Zuzuval) sokat dolgoztál együtt, közös képeket alkottatok, közös tárlatokat rendeztetek. Mindig szükséged volt társakra, „műhelyre”, közösségre ahhoz, hogy jól érezd magad?

 

“Egyedül minden sikerül” – énekelte Baksa Soós János a Csillagok, ne ragyogjatok! című dalban. Nekem, sajnos, nagyon ritkán adatott meg, hogy egyedül legyek, de mára beleszoktam már. Addig tudok másokkal együtt dolgozni, amíg azt nem érzem munkának.

 

A fényképezés mindennapi foglalatosságod? Van a kezed ügyében mindig gép?

 

Voltak évek, amikor a fényképezésből éltem, de nem volt saját kamerám. Olyan is volt, hogy a nagyítógépemet használtam kamerának. Most vannak különböző formátumú gépeim, de már évek óta nem használom az analóg technikát. Elegem lett a környezetszennyezésből, bár a sötétkamra hiányzik néha. Van kitűnő minőségű digitális szerszámom, és szeretem az iPhone kameráját is. Sok remek apparátus van, ami nagyon jól használható.

 

Már a hagyományos, filmes gépekkel is készítettél olyan képeket, amelyek ma a digitális technikával, számítógéppel könnyen létrehozhatók. Át is álltál már teljesen a digitális fényképezésre?

 

Az ezredfordulón végleg átálltam. Nagyszerű, gyors, kényelmes és – nem utolsósorban – tiszta. A minőség meg viharos tempóban fejlődik. Generál ugyan egyfajta túltermelést, de a kezelhetőség végül is rákényszerít egyfajta szelekcióra.

 

Fotóid gyakori témája az ember, az emberi test. Mindig lehet újat mondani ezzel?

 

Az embernél nincs csodálatosabb, de sokkal többet fényképezek dolgokat, tájat, fényeket, árnyékokat. Embereket a közvetlen környezetemen kívül nem nagyon. Végül is szinte alig fényképezek, inkább videókat készítek, gyakran a fényképek is egy videóban találják meg a végső helyüket.

 

  1. Külföldön élsz, de gyakran hazalátogatsz, kiállításaid vannak Magyarországon is. Nagyon más két világ ez, amelyek között oda-vissza utazol, vagy az alkotómunka felől nézve nincs jelentős különbség?

 

Soklaki vagyok, az életem nagy részét a hídon töltöm a tenger felett, két ország között.

Sokáig azt gondoltam, hogy nincs különbség kultúrák között, de van. Végül is a Váci utca és a Váci út is két külön világ. Kiállításom pedig ott van, ahova hívnak. Most éppen a varsói Modern Múzeumban, de boldogan vetítem a filmjeimet, ahol csak tehetem, és részt veszek mások projektjeiben is, mint például Hamburgban, Berlinben és Erlangenben a Hamvas Béla Karnevál-fordítására celebrált Altorjay Gábor – Carsten Dane projektben.

Tavaly és az idén csináltam hat Global All Stars koncertet Koppenhágában, ahol korosztályok, nemzetek és zenestílusok vonultak fel, 15 évestől a 82 éves korúakig, Burunditól Norvégiáig, Irántól Szlovákiáig, Afganisztántól Tanzániáig. Az intuitív zenétől a ragán és reggaen át a jazzen keresztül az operáig és a hip-hoptól a punkig terjedt a skála. Ezeket nem csak szerveztem, a video díszleteket is én készítettem, és fel is léptem két zenekarommal. Az I.M.A. (International Music Association) formációban Stockhausen, Pletner, Karl Bergstrøm Nilsen, I.E.Vincze (a brácsásunk) és mások darabjait játsszuk, és van az electro duo Shohreh Shahrzad iráni művésznővel, ebben egyfajta „techno drum and bass chill out” zene szól.

 

Mivel foglalkozol mostanában legszívesebben? Vagy nincs ilyen hosszabb távú kötődés, és azt dolgozod fel, ami éppen hatással van rád?

 

Mindig azt csinálom legszívesebben, amit éppen csinálok. Most volt egy koncertünk Peter Dacke képzőművész kolléga gitárossal Malmöben. Régebbi és újabb verses zenéimet rögzítem különböző hangszerelésekben. Matatok a lim-lomban, és nyitva tartom a szemem. Hatással vannak rám manapság a Magyarországról érkező hírek is, de ezeket nincs szándékomban beépíteni a képeimbe.